Ezzel a kalkulátorral kiszámolhatja gépjárműadóját

2025-03-17 13:00

Már elérhető a gépjárműadó-kalkulátor, amely a felhasználó által megadott adatok alapján kiszámítja az adott gépjármű után fizetendő összeget

tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) múlt hét csütörtökön az MTI-t.

 

A közleményben ismertették: a NAV minden érintettnek kiszámolja, hogy mennyi gépjárműadót kell fizetnie, erről határozatot küld. A kézbesítést a héten kezdik meg, de a határozatok megérkezéséig az adóhivatal honlapján található gépjárműadó-kalkulátorral a tulajdonosok előre tervezhetik az összeget.

A NAV új kalkulátora könnyen áttekinthető, az egyes gépjármű-kategóriák külön fülön érhetők el. Személygépjárműveknél és motorkerékpároknál elég megadni a gyártási évet és a kilowattban kifejezett teljesítményt. A kalkulátorban az is jelölhető, ha a jármű elektromos hajtással rendelkezik - hívták fel a figyelmet.

Az adót fő szabályként az fizeti, aki a járműnyilvántartásban az év első napján üzembentartóként, ennek hiányában tulajdonosként szerepel. Akinek gépjárműadót kell fizetnie, határozatot kap a NAV-tól. Nem kap határozatot, akinek egész évre adómentessége van, vagy akinek mindegyik gépjárműve adómentes. Akinek van elektronikus tárhelye, a határozatot is elektronikusan kapja.

A gépjárműadót fő szabály szerint egy részletben, április 15-ig kell megfizetni. Természetes személyek évente egyszer, június 30-ig illetékmentesen kérhetnek legfeljebb öthavi, pótlékmentes részletfizetést - ismertette a NAV.

A gépjárműadó számításának, befizetésének részletes szabályairól, a mentességekről szintén a NAV honlapján, a 95-ös számú információs füzetből lehet tájékozódni - a kalkulátort itt találja:

https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/kalkulatorok/gepjarmuado-kalkulator

forrás: autoszektor.hu

Segíthetünk?

AXON Biztosítási Alkusz Kft.
1162 Budapest, Csömöri út 238.

(06 1) 363-0886

Irodai nyitva tartás 2020.09.21-től:
Hétfő: 09:00 - 16:00
Kedd:   09:00 - 16:00
Szerda:   09:00 - 16:00
Csütörtök:  09:00 - 16:00
Péntek:   09:00 - 13:00

Telefonszámunk a nyitvatartási időn túl 17:00-ig hívható, pénteken 14:30-ig.

Hírlevél feliratkozás

Rólunk

Az AXON Biztosítási Alkusz Kft.-t 2004-ben alapítottuk pénzügyi közvetítői, hitelközvetítői, biztosítás közvetítői, kockázatértékelési tevékenységre. A cég történetében mérföldkő volt 2008 tavasza, mikor tisztán biztosítás alkuszi tevékenységre változtattuk fő tevékenységünket. Alapító tagjaink, több évtizedes vezetői gyakorlattal és a munkatársaink több évtizedes biztosítói múlttal rendelkeznek.

1162, Budapest, Csömöri út 238

(+36-1) 363-0886

info@axon.hu

H-Cs: 9-16 | P: 9-14 | Sz-V: Zárva

A böngészőjében cookie-kat (adatfájlokat) tárolunk a felhasználói élmény javítása érdekében. További információk
Kosár tartalma
Ingyenes kiszállítás
Ingyenes kiszállítás
Tovább a kosárhoz