A törvényi rendelkezésnek megfelelően valamennyi biztosítónak minden évben február 15.-ig írásban tájékoztatni kell ügyfeleit az ezzel kapcsolatos tudnivalókról, a rendkívüli biztosító váltási lehetőségről.
2025. március 1-jén ismét elindul a lakossági termékeket érintő egyik legnagyobb biztosítási kampány, amely több mint 3,2 millió biztosítási szerződést, vagyis a teljes lakásbiztosítási piacot érinti. A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. Törvény (Bit.) 124/C.§-a által megfogalmazottak elsődleges célja, hogy élénkítse a versenyt a lakásbiztosítási piacon. A kormány lakásbiztosításokat érintő intézkedésének köszönhetően a biztosítási piac szereplői versenyeznek az ügyfelekért, akiknek március 31-éig lesz lehetőségük, hogy - függetlenül a lakásbiztosításuk valós évfordulójától - felmondják meglévő szerződésüket és újrakössék másik vagy jelenlegi biztosítójuknál biztosításukat, de természetesen arra is lehetőségük van, hogy a meglévő szerződésüket változatlanul, vagy módosítással megtartsák.
Biztosítását idén is 2025 március 1 és március 31 között kötheti meg.
Lakás- és társasházbiztosítási szerződéssel rendelkező ügyfeleknek van lehetőségük váltani.